2012. július 4., szerda

Első

Röviden leírom a lényeget. Ma délutántól hivatalosan is háztulajdonosok leszünk a pasimmal, ugyanis ma kapják kézhez az Eladók a maradék milliókat az ügyvédtől. Szerződés szerint pedig attól a perctől a birtokunk a ház és a telek. :)

Röviden leírom a lényeget: pár hónapos kálvária után (amit a bankok és a bürokrácia okozott nekünk) meg egy kisebb vagyon elpocsékolása után (szintén a bankok miatt, pontosabban egy bank miatt), úgy tűnik végre révbe értünk!

A fővárosból (albérletből) fogunk költözni egy kis, a Vértes és a Gerecse lábainál elhelyezkedő kis sváb faluba. 40-50 km-re fekszik Budapesttől, ahová naponta vissza fogunk járni dolgozni. Tökéletes a közlekedés, ugyanis a a Kelenföldi PU-ra 30 perc, a Délibe 40 perc az utazási idő klímás vonaton.

A ház 65 nm, 1965-ben építették, a hátsó szobát 1973-ban. A telek 1190 nm :)
Szombaton már viszünk pár bútort, akkor lemérem pontosan a helyiségeket és teszek fel alaprajzot.

Olyan házat kerestünk tavaly ősz óta, ami a következő kritériumoknak felel meg:
- nagy telek (tehát nagyobb, mint 100 nm!)
- max. 8-9 millió
- lakható legyen a ház (nincs fölösleges sok százezrünk beköltözés előtt a felújításokra - majd idővel)
- jó legyen az infrastrukúrája
- lehetőleg tégla, de a jó állapotú vályog is belefér


Néztünk házakat Ercsiben, a XVII. kerületben, Mányon, Bicskén, Szárligeten... aztán valamikor január elején megpillantottuk ezt a kis csodát. Csodaszép kis falu, egyetlen rácsos ablak sincs :)

Érd, Diósd ki volt zárva. Azt hiszem, nem kell mondanom miért.

Szombat után még jelentkezem, addig dobozolás, zsákolás ezerrel. Az Eladóknak adtunk 1 hónap haladékot a vételár kifizetése után, úgyhogy elméletileg aug. 8-án birtokba vesszük. Persze a néni még maradna, valahogy tényleg nem veszi komolyan, hogy lassan költöznie kell. Természetesen a drága bank már ebben a hónapban kéri a törlesztőrészletet.

Majd szerkesztek egy posztot, hogy milyen költségekkel is jár egy házvásárlás...






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése